1920. június. 4-e, péntek, 16:30. más információk szerint délelőtt 10 óra . A Magyar Nemzet megcsonkításának időpontja.

A korabeli újságok igy számoltak be a gyászos eseményről. „Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes hír, és akkor megkondultak a harangok, elobb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangozással temették múltjukat és jövojüket.

Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az utcán patakzó könnyekkel, nem egyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé, hangosan átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, orjöngve kiabálta: "Hát ezért?"

Az utcákon ismeretlen , egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti rikkancs (Rendkívüli kiadás.) A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, amit úgyis tudott, mindenkiben fellángolt a tehetetlen düh, csoportokban vezércikkeket olvastak fel hangosan... A Múzeum-téren elkezdték a Himnuszt énekelni... és a harangok kongtak, kongtak szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.

A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hisz a kétségbeesés mélyén mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás.

A vidéken ugyanez volt a kép. Harangkongás, gyász és kétségesés mindenütt. Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedésen kívül rendzavarások nem fordultak elo, hiszen az összes italmérések zárva voltak és minden közbiztonsági intézkedés megtörtént. Csak a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban és minden faluban két órán keresztül.

Mint ismeretes az Osztrák- Magyar Monarchia az első világháborút elvesztette és felbomlott. Magyarországon 1918 október 31-én az őszirózsás forradalom délutánján a Magyar Nemzeti Tanácsra felesküdött katonai egységek megszállják Budapestet, ekkor feldühödött katonák egy kis csoportja meggyilkolja Tisza István volt miniszterelnököt, akit a háború elvesztéséért tesznek felelőssé. - Megjegyezném a Korona Tanácsban egyedüliként volt aki a háború ellen szavazott. -
Az uralkodó nevében József főherceg Károlyi Mihályt nevezi ki miniszterelnöknek. Károlyi kormányának nemzetáruló honvédelmi minisztere Linder Béla hírhedté vált mondata alapján, Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” megkezdték a frontról hazatérő katonák lefegyverzését, mellyel az országot teljesen kiszolgáltatták az ellenségnek. A szomszédos országok kihasználva az ország védtelenségét, Csehszlovákia megszállja a Felvidéket, Kárpátalját, Románia egész Erdélyt majd a meghatározott demarkációs vonalakat nem betartva, antanttiltás ellenére még Budapestet is, a délen létre jövő szláv állam csapatai pedig délről egészen Pécs - Baja vonaláig törnek be az országba. Károlyi megbukik és átadja a hatalmat a Kun Béla vezette kommunistáknak, akik kikiáltották 1919 március 21-én a tanácsköztársaságot, mely mint tudjuk 133 nap után megbukott.

Közben folynak a béke tárgyalások a Párizs melletti trianon palotában, melyre a magyar küldöttséget csak 1920 januárjában hívják meg. A küldöttséget gróf Apponyi Albert vezette, a delegáció tagja volt még gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál.

A magyar küldöttség 1920 január 7-én érkezett NEULLY-ba, ahol, "fegyveres, szuronyos őrség és polgári detektívek őrizték őket, eltávozni tilos volt, vendégeket fogadni úgyszintén". Erről számolt be Nemeskéri Kiss Sándor, aki szintén tagja volt a küldöttségnek. A békefeltételeket viszont csak január 15.-n ismerhették meg, amelyek igazságtalansága és könyörtelensége miatt tiltakozást jelentettek be. A magyar bizottság hiába próbálta cáfolni a lelkiismeretes munkával összeállított jogi jegyzékben (memorandumban) -a történelmi, földrajzi és gazdasági tévedéseket- meg sem hallgatták őket. Apponyi grófot is csak az utolsó napon engedték a békekonferencia elé, s bár szavai Henry Pozzi szerint mély benyomást tettek, hiszen tolmács nélkül franciául, angolul és olaszul beszélt, szavai pusztába kiáltóak maradtak. A népszavazás kérését is megtagadták tőlünk. "Magyarország jogosan akarja azokat megtartani, amiket szomszédai különféle ürüggyel el akarnak venni tőle, legyenek hát azoké, akikhez tartozni akarnak." -mondta Apponyi gróf hasztalanul. Csak egyetlen népszavazást engedtek meg, a másik vesztes féllel, Ausztriával szemben és ez Sopron városa volt. A szavazás a magyarok számára hozott kedvező eredményt, 65%-osarányban.

A magyar népet -bár nem volt felelős a háború kirobbantásáért- mégis oly kegyetlenül megalázták és megcsonkították, hogy a történelemben ritkán ért népeket ekkora csapás. A magyar kormánynak a békefeltételeket mégis el kellett fogadnia. Az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség lemondott és helyettük a magyar kormány megbízásából Bernárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter látta el kézjegyével a békeszerződést.

Az első világháborút lezáró békeszerződésre 1920 június 4.-én Versaillesben a Nagy Trianoni kastélyban került sor. A békeszerződés (diktátum) leszögezte azt a tényt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia az 1914-1918-as háború és az azt követő politkikai események folytán felbomlott. Ennek következményeként Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre és lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ugyanekkor több mint 3 millió magyar került az új határokon túlra, holott ezek jobbára összefüggő tömbben az új utódállamok határai mentén éltek.
Ily módon került számokban kifejezve 1,6 millió magyar Romániához, kb. 1 millió Csehszlovákiához, félmillió Jugoszláviához, és kb. 26 ezer Ausztriához Burgenland elcsatolásával. Így szinte minden harmadik magyar idegen államnpolgárrá vált. Területileg nézve Magyarország kétharmadát (71%-át) elveszítette, miközben a csehek és románok területe megduplázódott. Románia például nagyobb területet kapott -103 ezer négyzetkilométer-, mint a meghagyott, csonka Magyarország. A szerbek területe ötszrösére gyarapodott és lakossága 4 millióról 13 millióra emelkedett. A háború többi 'bűnöse' esetében viszont Németországtól területének csak 13%-át és lakosságának 10%-át vették el. Bulgáriától 8%-nyi területet csatoltak el, az ennek megfelelő arányú lakossággal, Törökország pedig csak azon területeit veszítette el, melyeknek lakossága nem volt török.

Joggal tehető fel ezek után a kérdés, miért történhetett meg mindez? Az első világháború után számos bizonyíték látott napvilágot arra nézve, hogy a pánszlávizmus már 1914- 1918 előtt tervbe vette Magyaroszág felosztását. Sir Robert Grower, az angol alsóház egyik tagja megemlíti, hogy "...a csehszlovák köztársaságot az Entente hatalmak már előzetesen, 1918 nyarán elismerték". Másrészt -írja Grower- az is ismeretes- hogy egy 1916 augusztus 16.-án keltezett titkos szerződésben, melyet még a fegyverszünet megkötése előtt írtak alá, Romániának nem csak egész Erdélyt, hanem a magyar Alföld jelentős részét is odaígérték. Az Entente legfelsőbb Tanácsa 1918 júniusi ülésén, mint katonai célt, kitűzte a délszláv államok megalakítását.

Érdemes itt szó szerint idézni Yves de Daruvár a "Feldarabolt Magyarország" című könyvében olvasható egyik megállapítást, miszerint "A trianoni béke a szégyenletesen kihasznált bírák, sóvár szomszédok és tudatlan nagyhatalmak képviselőinek közös, rosszindulatú munkájának gyümölcse." Idézzük itt továbbá Lloyd Geroge szavait (aki egyike volt a békeszerződés "négy nagy" emberének), amely szavak 1928 október 7.-én a londoni Guild Hall-ban hangzottak el . "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsájtottak csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk".

Trianonban megtagadták a népek önrendelkezési jogát, így a Wilson emlékirataiban megismételt elveket is, amelyért állítólag az Entente hatalmak harcoltak. Végső fokon a trianoni béke még súlyosabb állapotokat teremtett, mint amelyet orvosolni akartak, ugyanis, az utódállamok 42 millió lakosára mintegy 16 millió más nemzetiségi jutott.

Trianonban Magyarországot nem csak a magyarlakta területekre szorították vissza, hanem 20-60 kilométeres szélességben színmagyar és magyar többségű részeket szakítottak el és csatolták oda az utódállamokoz.

A határvonalak meghúzásánál a vasútvonalak elhelyezkedése volt a döntő, hogy így biztosítsák az utódállamokon belüli vasúti közlekedést. Magyarország elvesztette vasúthálózatának 62,2 %-át, közutainak 73,8 %-át, hajóútjainak 64,4%-át, ezzel is megtörvén azt a földrajzi és gazdasági egységet, amelyben a Kárpátok hegyes vidéke harmónikusan kapcsolódott a központi síksághoz. Hiszen a sűrű vasúti, közúti és folyami úthálózat az ország szivébe Budapest felé irányult. Az ország gazdasági ütőereit vágták szét ilymódon.

Az ország mezőgazdaságán kívül, amelyet szintén jelentősen megcsapoltak, szinte minden természeti forrását elvesztette az ország.
Magyarországot megfosztották erdőinek 88%-a, szénbányáinak, vizierőműveinek, vasbányáinak, 83%-a nagy részétől. Elvesztette sóbányáinak, réz, arany és ezüstbányáinak egészét, amelyek pedig jóléte alapjait jelentették. Fiúme elcsatolásával elvágták a tengertől is.
Az országnak jóvátétel formájában meg kellett térítenie az általa okozott háborús károkat, a nemzetközi kereskedelemben pedig a legnagyobb kedvezmény elvét kellett alkalmaznia a győztes hatalmakkal szemben.

Emellett olyan felháborító önkényeskedéseket láthattunk, hogy városokat vágtak el külvárosaiktól, falvakat szeltek ketté, templomtól vagy temetőtől fosztva meg a lakosságot. Georges Desbons írta erről: "Ez a magatartás egy becsületes országgal szemben, mely évszázadokon keresztül védte Nyugatot, egyszerűen elképesztő... 52 kettészakított falu a román határon, 22 az osztrák határon, 76 a csehszlovákon, 70 a jugoszlávon és több mint 100 olyan város és falu volt, amelyeket elvágtak közlekedési és vízszolgáltatási lehetőségeiktől."

Olyan régi magyar többségű városokat, mint Szabadka, Temesvár, Nagyvárad, Arad, Kolozsvár, Kassa, Pozsony -amely három évszázadon kereszül Magyarország fővárosoa volt-, szintén elcsatoltak tőlünk.

A trianoni békeszerződés egyetlen pozitívumaként fogható fel, hogy az ország a XVI. század óta újra visszanyerte önállóságát és függetlenségét. Igaz, olyan megkötésekkel, mint a hadsereg létszámának 35 000 ezer főre történő korlátozásával (szemben a 280 ezres román, 185 ezres jugoszláv és 162-ezres csehszlovák sereggel). Az általános hadköttelezettséget megtiltották, a hadsereg nem használhatott korszerű fegyvernemeket.
A trianoni béke a történelem egyik legkegyetlenebb és legigazságtalanabb békéje volt, ahogyan Henry Pozzi írta: "...Az erőszak békéi között ez volt a legaljasabb és legostobább."

Hogyan is tudta volna és tudná még ma is feledni a magyar nép ezt a szörnyű csonkítást? Hiszen a szellemi élet olyan nagyjainak szülőföldje került az utódállamokhoz, mint Arany János, Ady Endre, Áprily Lajos, Benedek Elek, Jókai Mór, Kaffka Margit, Kemény Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Reményik Sándor, Tompa Mihály , Tóth Árpád, Zilahy Lajos, hogy csak néhányat említsünk. A zeneművészet terén elég, ha Bartók Bélára utalunk, aki a mai Romániában, Dohnányi Ernőre és Lehár Ferencre, akik a mai Csehszlovákiában születtek... S ha megnézzük mi lett a magyarok sorsa az elcsatolás után, akkor a kálváriák egész sorát írhatnánk meg. Azt talán mondani sem kell, hogy az u.n. kisebbségi szerződéseket, amelyek betartására az új államok kötelezték magukat és alá is írtak, nemhogy nem tartották be, de tervszerűen és hidegvérrel hágták át azokat.

Mint láthattuk a diktátumot létrehozók is látták mit cselekedtek, hogy csak két példát emlitsek, a Francia parlament első körben nem volt hajlandó megszavazni ezt a szerződést, csak miután elhatározták , hogy ezt a gyalázatot nem lehet fenntartani, ezt orvosolni kell, akkor szavazták meg, a másik az USA parlamentje soha nem fogadta el.

A nagyhatalmak tudták, hogy mily igazságtalanságot követtek el a magyarság ellen, és mégis az időközben Horthy Miklós kormányzónak köszönhetően a Bécsi döntések során visszaszerzett területeket, a II. vh. lezáró Párizsi békével ismét elvették.
Európa, a keresztény világ így köszönte meg a Magyar Nemzetnek azt az ezer éves szolgálatot, mely során védelmeztük őket a délről jövő, európát meghódítani akaró, a magyarsággal rokon tatár és török népektől.

Padányi Viktor aki később Amerikába emigrált, és ősmagyar kutatásokat végzett, igy emlékezik vissza 1920 június 4-re.
"...14 éves fiú és negyedikes gimnazista voltam akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdodött és Kovács Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindíg. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fovel meredt maga elé egy hosszú percig....és akkor megkondultak a harangok. Kovács Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felso sarkában még ez a név állt: (A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe), és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt elotte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elolünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és orökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az elotte álló, szürkülo hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülrol behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: (Consummatum est).

Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.

Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt:
1920. június 4. PÉNTEK...

Képzeljük el mit éltek át és mit érezhettek azok a nemzet testvéreink akik az elcsatolt területeken maradtak, és ami még szörnyűbb lehetett számukra, ami felért egy második trianoni döntéssel, mit éltek át 2004 december 5-én amikor egy hazug kormány felbújtására 1,5 millió magyar testvér tagadta meg őket.
A trianon utáni Horty kormányzó által vezetett kormányok bizonyították, hogy egy kirabolt, kisemmizett országot, hogyan lehet talpra állítani, és Európai nemzetek színvonalára felemelni, de ahhoz, úgy kell gondolkodni mint azt gróf Széchenyi István a legnagyobb Magyar tette.

„Mindenek előtt áll előttem a hűség a fajtámhoz.”